Az alapító okirat szerint 200 évig működnie kell az OPNI-nak stoffán, szo, 2007-04-21 07:15 Alvilág - jobbik.net
Balog felhívta a figyelmet, hogy az OPNI bezárása tulajdonjogot is sért, mivel a 140 évvel ezelőtti alapító okirat szerint az épületnek legalább 200 évig pszichiátriai intézményként kell működnie, különben visszaszáll az adományozó Schwarzer Ferenc leszármazottaira.
A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy azonnal állítsa le az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet szétverésének a folyamatát. Erről Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke és Mikola István az egészségügyi bizottság alelnöke beszélt az intézet előtt megtartott sajtótájékoztatóján szerdán.
"Úgy látjuk, hogy részben új fejlemények, részben régi fejlemények nem mutatnak más megoldást ebben az ügyben, minthogy azonnal le kell állítani a bezárásnak, a felszámolásnak, a szétdarabolásnak, a szétverésnek a folyamatát" - fogalmazott Balog Zoltán.
Balog szerint "nyilvánvaló", hogy az intézet bezárásával súlyosan sérülnek az ott kezelt betegek jogai, és az is "nagyon súlyos", hogy 17 évvel a rendszerváltozás után megtiltják a nyilatkozattételt az intézmény dolgozóinak.
Balog felhívta a figyelmet, hogy az OPNI bezárása tulajdonjogot is sért, mivel a 140 évvel ezelőtti alapító okirat szerint az épületnek legalább 200 évig pszichiátriai intézményként kell működnie, különben visszaszáll az adományozó Schwarzer Ferenc leszármazottaira.
Az emberi jogi bizottság fideszes elnöke emlékeztetett arra, hogy kedden a testület ülésén Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa alkotmánysértőnek nevezte azt a módot, ahogyan a kormány át akarja szervezni az intézményt.
Mint mondta, az emberi jogi bizottság a kormánypárti képviselők támogatásával úgy döntött, levélben kezdeményezi az egészségügyi és az oktatási bizottságnál egy közös albizottság létrehozását az OPNI ügyének kivizsgálására, azonban az egészségügyi bizottság szerdai ülésén Kökény Mihály elnök nem foglalkozott ezzel.
A politikus azt szeretné, ha a helyszínen tájékozódna a három bizottság, de
jelezte:
ha nem sikerül a közös albizottságot létrehozni, akkor az emberi jogi bizottság saját ellenőrző albizottságában foglalkozik majd a kérdéssel.
Mikola István elmondta, követelik, hogy állítsák le az OPNI megszüntetésére irányuló kormányzati intézkedéseket, függesszék fel az erre vonatkozó jogszabályt és hívják vissza a miniszteri biztost, aki "minden jel szerint" részt vesz az épület és a hozzátartozó, mintegy 30 milliárd forintot érő őspark privatizációjának az előkészítésében.
Mikola közlése szerint arra is felszólítják a kormányt és az Egészségbiztosítási Pénztárt, hogy ne szüntessék be egy hónapon belül az intézmény finanszírozását, hanem folyamatosan biztosítsák működésének a feltételeit.
"Negyedikként pedig felvetjük a kormányzat számára azt a lehetőséget, hogy az intézményt országos intézetből szakkórházzá nyilvánítsa, és így szüntesse meg a politikától való függését" - mondta Mikola István.
fidesz.hu