Lesz elvárt adó: a kormány benyújtotta a parlamentnek 2007. március 30. 15:15 Czirják Imre
Átverték Kóka Jánost?
Kóka János gazdasági minisztert vagy átverték vagy nem mondott igazat, amikor a szerdai kormányülést követően kijelentette: nem lesz elvárt adó. A kormány által pénteken benyújtott javaslatban az elvárt adó ugyanis az erdeti terveknek megfelelően szerepel.
Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter csütörtökön az Infó Rádió egyik műsorában többször kijelentette: nem hazudott a tavaszi választási kampányban, amikor például azt mondta, hogy "dübörög a gazdaság"Az SZDSZ elnökjelölt szerint ő ugyanazokat állította akkor mint most. Ismert: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az országgyűlési választások előtt többször is kijelentette: nem lesz sem tandíj, sem vizitdíj, sem receptdíj. Hát lettek.
"Az elvárt adó helyébe olyan megoldást dolgozunk ki, amely szélesíti az adóalapot, fehéríti a szürkegazdaságot, és adófizetésbe vonja be azokat, akik ma kibújnak az adófizetési kötelezettség alól" - mondta akkor Kóka János. Kóka az SZDSZ elnöki kampányának finisében, nem egészen egy hete, múlt szombaton jelentette be, hogy nem fogja támogatni az új elvárt adó javaslatot, amely az Alkotmánybíróság által megsemmisített konstrukció helyett dolgozott ki a Pénzügyminisztérium.
A PM eredeti tervei szerint - amint azt a múlt héten az új adóról szóló egyeztetéseket követően megtudhattuk -, az új közteher az árbevétel 2 százalékára, mint alapra rótt volna ki 10 vagy 16 százalékos adómértéket, de új vonás volt, hogy a vállalkozó a bevallásában világossá tehetné: valóban veszteségesen működik, ezért nem kívánja befizetni az elvárt adót. Amint az a munkaadói és munkavállalói szervezetekkel lefolytatott március 22-i (csütörtöki) egyeztetés után kiderült: ám ekkor a nyilatkozó fel is készülhet a revizorok látogatására, az APEH ugyanis a bejelentések alapján ellenőrzéseket folytatna le a "gyanús" vállalkozásoknál. Ennek során az adózónak kellene bebizonyítania: a bizonylatok valós gazdasági eseményeket rögzítenek, s a költségek valóban a vállalkozás érdekében merültek fel.
Az érdekképviseletek tiltakoztak is a megoldás hallatán, majd ezt követően lépett színre Kóka János. - Nem támogatja jelenlegi formájában az elvárt adó bevezetéséről szóló javaslatot az SZDSZ - jelentette be a gazdasági é közlekedési miniszter, SZDSZ-es elnökjelölt a Liberális Gazdasági Tanács szombati ülését követő sajtótájékoztatón. Kóka és Veres ezután a hét elején jót vitatkozott, majd jött a kormányülés, ahol a nyilatkozatok szerint a felek megállapodtak az elvárt adó mellőzéséről.
A szerdai kormányülés gyümölcsét ma nyújtotta be Veres János pénzügyminiszter a parlamentnek a T/2669-es törvényjavaslat formájában, amely az "egyes adótörvények módosításáról" címet viseli. Csakhogy ebben szerepel az elvárt adó, méghozzá éppen úgy, ahogy korábban - például a múlt csütörtökön is - megismerhettük. A tervezet szerint ugyanis: "Ha az adózó (...) adózás előtti eredménye nem éri el a jövedelem (nyereség) minimumot, akkor választása szerint (...) nyilatkozatot tesz, vagy (...) a jövedelem (nyereség) minimumot tekinti adóalapnak."
A törvény mellékletében az is elolvasható, hogy a "Javaslat szerint a társasági adó alanyának jövedelem (nyereség) minimuma a törvényben külön felsorolt növelő és csökkentő tételekkel módosított összes bevétel 2 százaléka". Az adó mértéke pedig a társasági adó, azaz 16 - illetve bizonyos esetekben 10 - százalék.