"Az APEH büntetőakciókkal fenyegeti a túlélésért küzdő vállalkozásokat" 2007-03-22 12:30 HírTv
Fidesz: inkább saját luxuskiadásain spóroljon a kormány
A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy mondjon le az elvárt adóról. A párt elfogadhatatlannak tartja, hogy a kollektív bűnösség alapján meg akarják sarcolni a túlélésért küzdő kis-, és középvállalkozásokat, amelyeket az adóhatóság büntetőakciókkal fenyeget.
Az összes hazai vállalkozás 99 százalékát teszik ki a kis-, és középvállalkozások. Közülük 400 ezernek nem képződik eredménye, és jövedelemképességük az uniós átlag tizede. A kormánynak ahelyett, hogy megsarcolja, inkább segítenie kellene ezen vállalkozásokat, javítani versenyképességüket - mondta csütörtöki tájékoztatóján Szatmáry Kristóf, a Vállalkozók Pártjának alelnöke, a Fidesz frakció tagja. A várt 30 milliárd forintos bevételt a kormánynak inkább saját luxuskiadásaiból kellene megspórolnia, így például az új kormányzati negyedre szánt milliárdokból - tette hozzá.
Az ellenzéki párt szerint elfogadhatatlan az új adó behajtási módja is. A tervezett szabályozás szerint ugyanis a vállalkozásoknak kell bizonyítania veszteségességüket, holottt a legtöbb országban nem nekik, hanem az adóhatóságnak kell indokolnia, hogy jogos az adó kivetése - mondta az ellenzéki politikus.
A tervezett új szabályozás alapján a válalkozásoknak külön nyomtatványt kell benyújtaniuk az adóhatóságnak. Ez azon túl, hogy plusz adminisztrációs terhet jelent, valójában a vállalkozások listázása, amely félelmet kelt - mondta Szatmáry Kristóf.
A kormány múlt szerdán jelentette be, hogy az Alkotmánybíróság által megsemmisített elvárt adóról szóló törvény helyett új szabályozást bevezetését tervezi július 1-től. Ennek lényege az lenne, hogy azoknak a vállakozásoknak, amelyek veszteségesnek minősülnek, illetve adóalapjuk nem éri el a korrigált bevétel két százalékát, külön nyomtatványt kell majd benyújtaniuk az APEH-nek, és bizonyítaniuk kellene azt, hogy veszteségesek. Az új elképzelésről még egyeztet a kormány az érintett vállakozói szervezetekkel, a kabinet a végső döntést március 28-án hozza meg.
(Független Hírügynökség)