Orbán: Először fizessenek a hazugok (+videó) 2007-02-16 17:41
Az új baloldal bátorsága a gátlástalanság, lendülete erőszakosság, önzetlensége kapzsiság, de az új arisztokráciával szemben megszületett egy új többség, amely nem fogadja el azt a sorsot, amelyet az új arisztokrácia szán neki - mondta el Orbán Viktor országértékelő beszédében. A hírTV élőben közvetítette az eseményt és este 23 órától megismétli azt.
VIDEO I.rész VIDEO II.rész
Olyan események történtek 2006-ban Magyarországon, amelyekre emberemlékezet óta nem volt példa - kezdte évértékelő beszédét a Fidesz elnöke.
Önbecsapás volt azzal áltatni magunkat, hogy a gazdaságot, az emberek mindennapjait nem rántja magával államháztartás - mondta a volt kormányfő. Orbán Viktor emlékeztetett: a válság oka a költségvetés hiánya. Hozzátette: lába kelt a pénznek, mert a szocialista vezetők eltűntették azt.
Kiderült, hogy az MSZP-kormány éveken át hazudott, kiderült, a kabinet sodorta válságba az országot - folytatta a Fidesz elnöke. A kormány nem vállalja ezért a felelősséget, azokkal akarja hibája árát megfizettetni, akik védtelenek - tette hozzá Orbán Viktor.
Az MSZP-kormány azt mondja, hogy a megszorítások, az adóemelések, a vizitdíj, a tandíj szükséges, mert valakinek vissza kell fizetnie a hiányzó pénzt. De miért a védteleneknek, a becsületeseknek? - tette fel a kérdést. Ideje volna változtatni: először fizessenek a hazugok, akik becsapták, félrevezették az embereket, meghamisították a gazdasági adatokat, nagyképűen fittyet hánytak a figyelmeztetésekre, akik nem átallottak súlyos 100 milliókat költeni propagandára, szavazatvásárlásra - mondta a Fidesz elnöke.
Kiderült az is, hogy baloldal pártja alaposan megváltozott, új nemzedék érkezett, amely félretolta a régieket, és minden posztot elfoglalt - mondta Orbán Viktor. A Fidesz elnöke szerint 2006-ban a magyarok megtudhatták: az új baloldal bátorsága gátlástalanság, lendülete erőszakosság, önzetlensége kapzsiság. A háttérből színpadra lépett egy új arisztokrata klikk - jelentette ki Orbán Viktor.
"Három milliárdos tette tönkre az országot"
Az ország a kapzsiságnak esett áldozatul, ez termelte ki az új arisztokráciát, amely a meggazdagodása után most a politikában újabb kiváltságokat akarnak szerezni. Ma már a törvény felett állnak, ellenőrzés nélkül költekeznek, ellenőrzés nélkül használhatják a rendőrséget és a titkosszolgálatokat - mondta el a Fidesz elnöke.
Orbán Viktor szerint a kormánytól nem várhatunk a megoldást, ideje kimondani: az MSZP-kormány nem baloldali, hanem a kiváltságosokat, az új arisztokráciát képviseli; még több pénzt és hatalmat akar. A kapzsiság telhetetlen, semmivel sem éri be - tette hozzá.
A politikus szerint három olyan dúsgazdag milliárdos tette tönkre az országot - a pénzügyminiszter, a gazdasági miniszter és a miniszterelnök - aki a saját pénzével jól sáfárkodott, de az országban csak üres kasszát és nyakig érő adósságot hagyott maga után.
A reformok mögött pénzéhes csoportok csupasz pénzügyi érdeke áll. Az érthetetlennek gondolt reform mögött átgondolt üzleti érdekek vannak - emelte ki Orbán Viktor.
"Létrejött az új többség"
A Fidesz elnöke szerint 2006-ban olyasmi történt, amire nem számított senki. A sokk után összeszedte magát az ország, megtette az első lépést fölfelé - létrejött az új többség az önkormányzati választások és tiltakozások során. A régi többség szertefoszlott.
Orbán Viktor hozzátette: az új többséget a becsapottság, az elkeseredettség és a csalódás hozta össze, amelyek rombolják a politikába vetett hitet. A pártelnök hangsúlyozta: az új többség véget akar vetni a mostani történéseket, annak, hogy mindig 4 évre van a jólét.
"A politikának az utcán is helye van"
A politikus kiemelte: győztesként kell gondolkozni, mert csak így lehet győzni. "Büszkén kell vállalni az értékeket, jelenünket, értékeinket, nem kell ostoba vádak ellen védekezni."
Mi voltunk a rendszerváltás motorja. Mi konzultáltunk, ők megverették, kordonok mögé záratták, megsarcolták, becsapták az embereket. Szégyenkezni csak nekik van okuk - húzta alá Orbán Viktor.
A pártelnök hangsúlyozta: a politikának az utcán is helye van, aki ezt nem fogadja el, az nem demokrata.
A győztes gondolkodásnak az is titka, hogy tudjuk, miért és kiért akarunk győzni. Nem önmagunkért, hanem azokért, akiket képviselünk, minden magyar emberért - tette hozzá.
"Egy az ország, egy a zászló" - zárta beszédét a politikus, hozzátéve: egymásra vagyunk utalva, közösen, vállvetve kell cselekedni.
hírTV, inforádió
ÁKK: gyors ütemben bővül az adósság 2007-02-16 11:12 tozsdeforum.hu
Az Államadósság Kezelő Központ a csütörtöki napon közzétette a központi költségvetés forint- és devizaadósságának alakulásáról szóló január havi monitoring jelentését. A pár oldalas dokumentumból kiderül, hogy az adósság továbbra is gyors ütemben bővül: január hónapban a forintadósság 159,3 milliárd forinttal, a devizaadósság pedig 90,2 milliárd forinttal bővült.
Ezzel szemben az egyéb kötelezettségek soron 4,3 milliárd forintos csökkenés volt megfigyelhető. Összességében tehát 245,2 milliárd forinttal bővült a központi költségvetés adóssága, amely a 2006. decemberi szinthez képest 1,7%-os növekedést jelent.
A központi költségvetés devizaadóssága január során 90,2 milliárd forinttal 4214,6 milliárd forintra növekedett. Januárban a devizaadósság törlesztése 3,6 milliárd forintot tett ki és a forint árfolyamának gyengülése 93,8 milliárd forinttal növelte a devizaadósság forintban kifejezett értékét.