Egyéves halasztás az iskolabezárásokra: megszavazta a közgyűlés Tarlós javaslatát 2007. február 15. 14:21 MNO
Egy évvel később kerülhet sor várhatólag a fővárosi szakiskolák átszervezésére, miután a Fővárosi Közgyűlés, nagy meglepetésre megszavazta Tarlós István, a Fidesz frakcióvezetője erről szóló javaslatát. A 33 igen, 26 nem és 5 tartózkodás mellett egy többségi szavazattal elfogadott javaslat támogatói között szocialista és szabad demokrata képviselő is volt.
A támogatásra láthatólag sem az előterjesztő, sem pedig a koalíciós képviselők nem számítottak.
A döntést követően az MSZP-frakció képviselőinek jó része elhagyta az üléstermet, feltehetőleg a történteket tárgyalják meg. Ha nem terjesztenek egy új, ezzel ellenkező tartalmú javaslatot a közgyűlés elé, akkor legkorábban 2008 szeptemberétől lehet átszervezni a fővárosi szakiskolákat.
Mint ismert, a Fővárosi Önkormányzat januárban közölte, hogy 21 budapesti szakközépiskola bezárását tervezi. Tarlós István többek között azért kérte a halasztást, mert álláspontja szerint az átszervezés legelemibb előkészületei is elmaradtak, és a törvény által előírt egyeztetéseket nem, vagy csak jelentős késéssel folytatták le. Szintén a halasztást indokolta, hogy számos iskolában a tanári kar és a vezetőség csak január 19-20-án, az újságból értesült intézménye bezárásáról.
Tarlós közvetlenül a döntést követően az MTI-nek azt nyilatkozta: a közgyűlés többségi döntése az iskoláknak nemcsak haladékot jelent, hanem lehetőséget is nyújt arra, hogy lényegesen megalapozottabb döntés szülessen.
Közölte azt is: nem vitatja, hogy az oktatás jelenlegi szerkezetéhez hozzá kell nyúlni, de nem olyan előkészítetlenül, ahogy ezt a városvezetés akarta. Rosszul előkészített, elkapkodott, erőszakos, lelketlen döntés lett volna, ha elfogadják a városvezetés javaslatát - fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a városvezetés a mostani döntés ellenére "visszaerőszakolja" a közgyűlés elé az átszervezési javaslatot, és "valamiféle pártfegyelem alapján" azt megszavazzák, akkor ez a döntés a közvélemény előtt "teljesen magyarázhatatlan lesz".