Fidesz: Gyurcsány "a megélhetési válság sztahanovistáinak" oszt jutalmat 2006. 12.10. InfoRádió
Szégyennek tartja a Fidesz szóvivője, hogy jutalmat akar adni a miniszterelnök egyes kormánytagoknak. Szijjártó Péter szerint Gyurcsány Ferenc azért díjazza a minisztereit, hogy megélhetési válságba sodorják az országot. A szocialisták szóvivője ugyanakkor úgy véli: a Fidesz "alantas ösztönöket próbál felkorbácsolni" az ilyen nyilatkozatokkal.
"Gyurcsány Ferenc először megélhetései válságba sodorta Magyarországot, most pedig megalázza azzal, hogy pénzjutalmat oszt a megélhetési válság sztahanovistáinak" - mondta az InfoRádiónak Szijjártó Péter egy, a Népszava szombati számában megjelent cikkre reagálva, amely szerint az idén jutalmat kapnak a legjobban teljesítő miniszterek.A Fidesz szóvivője hozzátette: "aki azért díjazza a minisztereit, hogy egyre nehezebbé teszik az emberek életét, az nem demokrata".
Ki kaphat jutalmat?
Kérdés, hogy melyik miniszter milyen alapon kerülhet fel majd a jutalmazottak listájára - jegyezte meg Szijjártó Péter. "Mondjuk Molnár Lajos azért, mert kórházakat kell miatta bezárni, vagy mert vizitdíjjal sarcolja a beteg embereket? Hiller István is felkerülhet a listára, hiszen ő több tízezer szerényebb anyagi körülmények közül érkező fiatal elől vette el egy jobb jövő lehetőségét a tandíj bevezetésével" - jegyezte meg ironikusan a Fidesz szóvivője. Szijjártó Péter szerint Kóka János is reménykedhet, "hiszen megemelték a gáz árát majd 30 százalékkal, a távhőszámlák pedig valószínűleg kifizethetetlen terheket fognak jelenteni a családok számára".
Nyakó: az MSZP-SZDSZ kormány először oszt jutalmat Kapnak jutalmat egyes miniszterek - erősítette meg az InfoRádiónak az MSZP szóvivője. Nyakó István ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a kabinet tagjai - a volt Fidesz-kormány gyakorlatával ellentétben - 5 éve egyszer sem kaptak jutalmat. "Legutóbb még Orbán Viktornak hívták a miniszterelnököt, amikor ilyen típusú jutalmazásra sor került" - fogalmazott Nyakó István, aki szerint az Orbán-kormány idején előfordult olyan is, hogy valaki egy egész éves fizetését kapta meg jutalomként karácsonyra. "Alantas ösztönöket próbál felkorbácsolni a Fidesz" - értékelte Szijjártó Péter szavait Nyakó István, aki szerint nevetségesek a Fidesz vádjai.
A kiemelkedő munka ösztönzését szolgálja a jutalom
"A közigazgatást most próbáljuk átalakítani úgy, hogy több munkáért több pénzt kapnak az emberek, és ne arról szóljon a világ egy köztisztviselői karban, hogy mindenki ugyanannyi pénzt kap attól függetlenül, hogy hogyan dolgozik" - hangsúlyozta a szocialista politikus, a jutalomosztást indokolva. Nyakó István az InfoRádió kérdésére azt mondta: nincs információja arról, hogy a miniszterek közül ki kap, és ki nem kap majd jutalmat.
Danks Emese kormányszóvivő a Népszava értesülése kapcsán azt közölte a távirati irodával, hogy Gyurcsány Ferenc azoknak a minisztereknek ad jutalmat, akik az elvártnál jobban és többet dolgoztak a reformkormány megalakulása óta. Mint mondta, a listát a döntést követően nyilvánosságra hozzák.