"A nép hamarosan visszaveszi hatalmát" - Rendszerváltó felvonulás 2006.12.03 08:40 MTI
Az 1956-os forradalom és szabadságharc folytatása kezdődött meg a parlament előtt szeptember 17-én, a nép hamarosan visszaveszi hatalmát, szabadságát kivívja és az alakuló több tízezres nemzetőrség segít megszabadulni a népelnyomóktól - jelentette ki Ekrem Kemál György a "rendszerváltó felvonulás" Corvin-közi állomásán szombat délután.
Ekrem Kemál György, aki ellen a Magyar Televízió szákházának támadása miatt felfegyverkezve, hivatalos személy elleni erőszak miatt folyik eljárás úgy fogalmazott: "aki az Árpád-sávos zászlót felemelte, történelmet írt, és ettől fél az ország vezetése, ezért taposta el a mai diktatúra a demokráciát az Oktogonnál, a Deák téren és a Parlament előtt szeptemberben, illetve az idén október 23-án". Hozzátette: a kormányzatnak tudnia kell, forradalom zajlik.
A Forradalmi Nemzeti Bizottmány társelnöke azt mondta: olyan nemzeti magyar rendőrséget hoznak létre, akik nem a politikai foglyokat, hanem a valódi bűnözőket üldözi. Kalmár László azt mondta: Gergényi Péternek bűnhődnie kell a "magyarverésekért", és a budapesti rendőrfőkapitánynak nem szabad megvárnia, míg a nép mond ítéletet felette, mint 1956-ban, hozzátéve, "ehhez nagyon közel állunk".
A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 tagja úgy fogalmazott: "a panelprolik és a romák vascsövekkel vívják ki majd saját forradalmukat, mert a megszorítások pusztulásba vezetik a népet és ezt ők sem kívánják". Gonda László ügyvivő szerint a "rendszerváltó felvonulás" jelszava a feltámadás, de eljön az idő, legkésőbb március 15-én, amikor ezt úgy kell értelmezni: "fel, támadás!"
A "Kossuth téri néptribun" megjegyezte: nem szabad 50 milliárd forintért kormányzati luxusnegyedet építeni, miközben a kormány megsarcolja a népet, eladja az állami vagyont, és a hitelekkel csődbe viszi az országot. A kormányellenes demonstrálók megemlékeztek a Corvin-közben ősi halált halt emberekről, és az 1956-os forradalom áldozatairól is. A tüntetők a Ferenc körútról a Blaha Lujza térre vonultak kormányellenes jelszavakat skandálva, jelentős rendőri biztosítás mellett.
A Kossuth tér használatát követelik az örökmécsesnél tüntetők
A Kossuth tér demonstrációs célra való használatát követelték vissza a Batthány-örökmécsesnél tüntetők szombat este, ahová mintegy ötven ember vonult át a Blaha Lujza térről a kormány távozását követelni.
A Kossuth teret műveleti területté, a Városház parkot pedig építési területté nyilvánították, miközben egyik helyen sem történik semmi, mindössze az állampolgári jogok korlátoázása, a demokrácia megcsúfolása - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője.
"A rendszerváltó felvonulásról" átvonult félszáznyi ember a kormány távozását és az alkotmány hatályon kívül helyezését követelte a Batthyány-örökmécsesnél, majd a rendezvény végén este kilenc órakor hazaindultak.
A Kossuth tér napjainkban - a kordont körbefonó nemzeti trikolórral