Kósa: "Egy országot így csak szétverni lehet, nem pedig igazgatni" 2006. november 18. 18:02
Borzalmas károkat fog okozni az országnak a kormány által kitervelt államreform, ha nincs mögötte társadalmi konszenzus - mondta Kósa Lajos szombaton Budapesten azt követően, hogy a fideszes politikus kezdeményezésére mintegy harminc polgármester és megyei közgyűlési elnök egyeztetett.
Kósa Lajos a szombati tanácskozás céljáról szólva elmondta, hogy az önkormányzati vezetők egységes álláspontot kívánnak kialakítani arra a november 22-i találkozóra, amelyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezett a regionális fejlesztési tanácsok elnökeinek és a megyei jogú városok polgármestereinek részvételével.
"A tanácskozás kezdeményezését, összehívását üdvözöljük, mindnyájan. Egyetértünk azzal, hogy az önkormányzati rendszer, a regionalizmus kérdése, a fejlesztéspolitika és sok egyéb más, ami az államháztartást, az önkormányzati rendszert érintik, olyan kérdés, aminek a megbeszélése, a rendszerek átalakítása hallatlanul fontos" - mondta Kósa Lajos.
A tanácskozáson, amelyen két szocialista polgármester is részt vett, a résztvevők megállapodtak: szorgalmazni fogják, hogy a miniszterelnök fogadja el tárgyalópartnernek "az önkormányzati rendszer által kitermelt" csoportot.Hangsúlyozta: ahogyan az önkormányzati vezetők is elismerik a kormánynak azt a jogát, hogy saját képviselőit a tárgyalásokra kijelölje, elvárják, hogy ezt az elvet érvényesnek fogadja el az önkormányzatokra nézve is.Debrecen polgármestere szerint bármiféle államreform, ha az nem társadalmi konszenzuson alapul "borzalmas károkat fog okozni" az országnak. "Egy országot így csak szétverni lehet, nem pedig igazgatni" - fogalmazott.
Debrecen polgármestere úgy véli, hogy a közigazgatási szerkezet átalakításának folyamatát illetően "széles a paletta". Akár azt is el tudja képzelni, hogy az önkormányzati rendszer második kamaraként vesz részt az államreform előkészítésében és megvalósításában.
Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a tanácskozás résztvevői szerint a főváros "egy ilyen ügyben" megkerülhetetlen. Kósa Lajos - elmondása szerint - a maga részéről nem tekinti üzenet értékűnek Demszky Gábor főpolgármester távolmaradását a mai tanácskozásról. Ahogy fogalmazott: "biztosan dolga volt".
Gyurcsány Ferenc korábban november 22-re konzultációra hívta a regionális fejlesztési tanácsok elnökeit és a megyei jogú városok polgármestereit - tehát a megyei önkormányzatok vezetőit nem -, hogy egyeztessenek a fejlesztési programokról.
A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy a kormány és az önkormányzatok egyeztető fórumának létrehozásáról szóló javaslat kidolgozásával bízza meg Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési minisztert.
A kormány szerdai ülését követően Lamperth Mónika közölte: az egyeztető fórum elnöke a szaktárcát vezető miniszter lenne, az alelnöke az önkormányzati minisztérium államtitkára, a kormány részéről pedig az egészségügyi, a szociális, az oktatási és kulturális, valamint a pénzügyi tárca vezetői kapnának helyet a testületben. A fórumnak az országos önkormányzati szövetségek elnökei is tagjai lennének.
fidesz.hu