Bírál vagy beavatkozik a néppárt? 2006.11.12. Magyar Hírlap
Aránytalanul és erőszakosan lépett fel a rendőrség Budapesten, békés embereket provokálva, törvénytelen fegyvereket használva, tüntetőket zaklatva, gyakran időseket és gyermekes asszonyokat támadva és verve állítja az Európai Néppárt (EPP) vezetősége által csütörtökön elfogadott, az október 23-i rendőri fellépésről szóló nyilatkozatában. A néppárt amelynek a Fidesz és az MDF is a tagja elítéli, hogy a rendőrség olyan alapvető polgári jogokat szegett meg, mint a gyülekezési jog és a szólásszabadság. A nyilatkozat szerint minden demokrácia egyik alapja a törvény uralma és tisztelete, és ezt a rendőrségre is vonatkozik. A néppárt elítél bármilyen megalkuvást a demokratikus szabadságjogok terén, valamint kijelenti: a rendőri provokációk és brutalitás ellentétben áll az európai normákkal.
Válaszként az MSZP európai parlamenti frakciója nevében Kósáné Kovács Magda és Tabajdi Csaba a néppárt frakcióvezetőjének, Hans-Gert Pötteringnek írt levelet. Ebben nehezményezik, hogy az EPP figyelmen kívül hagyta, a rendőrség egy jogellenesen gyülekező erőszakos tömeg ellen lépett fel, a néppárt pedig nem várta meg a független vizsgálatok eredményét. A levél szerint az EPP a deklarációval átlépett egy határvonalat, és előzetesen ítélkezve beavatkozott Magyarország igazságszolgáltatási rendjébe.
Egy nappal a tévészékház ostroma után a néppárt lemondásra szólította fel a magyar kormányt és Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, arra hivatkozva, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésével a kabinet elvesztette szavahihetőségét és legitimitását.
És ki a halált érdekel, hogy Kósáné meg Tabajdi mit ugatnak??????????????