Rendőrök vitték el a vezérigazgatót 2008. január 25. 00:04 Magyar Nemzet
A Terézvárosban öt éven belül már másodszor fordult elő, hogy az MSZPSZDSZ-es vezetésű önkormányzat vagyonkezelő cégének vezérigazgatóját rendőrök viszik el: Kovács Pétert szerdán vették őrizetbe a Nemzeti Nyomozó Iroda korrupció elleni osztályának nyomozói. Bár a rendőrség nem nyilatkozik, kiderült: egy több száz millió forint értékű, Bajcsy-Zsilinszky úti üzlethelyiség-csoport privatizációja áll a háttérben.
A kerület vezetői elismerték, hogy az ingatlant, amelynek bérlője csaknem százmillió forinttal tartozik az önkormányzatnak, privatizálni akarják, azonban a balliberális többségű képviselő-testület tegnapi ülésén még csak tárgyalni sem volt hajlandó az ügyről, a bérlő későbbre ígért tájékoztatást.
A vagyonkezelő előző vezetőjét, az MSZP-s Ispánki Lászlót 120 milliós sikkasztásért, első fokon tavaly ítélték el négy év börtönbüntetésre.
A Fidesz szerint elképesztő, hogy az önkormányzat az utóbbi években áron alul, pályázat nélkül adta el az Andrássy úti paloták zömét. Szerintük a kerületi vagyonrendelet tegnapi módosításával, versenyeztetés címszó alatt tovább folytatódik a kiárusítás.
Szabó Zsolt
Idekivánkozik a Röplap ( http://roplap.fw.hu ) legújabb "Vérfagyasztó" - ja, ime:
Hévíz
Az alább meghallgatható és letölthető (töltsétek le és terjesszétek!) hangfelvételen Dr. Balogh Zoltán a hévizi gyógyfürdő egykori igazgatója beszél. Ami a riportban elhangzik, az drámai, és egyúttal tipikus jellemzője annak, hogyan szolgálták ki a szocialisták 1990 elott a Szovjetunió érdekeit az ország természeti kincseinek és a lakosság jelentős részének életveszélybe sodrása árán is! Ilyenek a komcsik! MA IS! Hiszen azok vannak ma is kormányon, akik akkor. Ez csak egy ügy a millió közül, amit 1945 és 1990 között elkövettek. S teszik ma is ugyanazt, ugyanúgy. Árulják a hazát, árulják az életünket. Ha Boldogasszony Szűz Máriánk nem tartaná még ma is (!) kezét az országon, már nem léteznénk.
(forrás: Kossuth Rádió, Vasárnapi Újság 2008. 01. 20.) ha be akarod linkelni http://freeweb.hu/roplap/verfagyaszto/heviz.mp3
A lényeg (remélem, elég pontosan értelmezem): A környéken bányászott bauxitérc titánt tartalmazott. Ez a repülőgépgyártás fontos alapanyaga. A Szovjetunióban nincs elég titán ezért nekünk oda kellett szállítani. Persze "kölcsönösen előnyös" szerzodés keretében. Ezzel nem is lett volna baj, csakhogy a bányászat a hévízi tó vízszintje, pontosabban az azt tápláló karsztvíz készlet alatt folyt. A víz zavarta a bányászatot - kiszivattyúzták. A karsztvíz szintje töredékére csökkent, a tó vize lehűlt, dupla idő alatt cserélődött, az ökológiai egyensúly megbomlott, sőt az a veszély fenyegetett, hogy mivel a föld alatt a komplett Észak- és Középdunántúl vízügyileg összefügg, eltűnik az ivóviz erről a területről, sot a Budai hegyek gyógyforrásai is elapadnak és helyükre a Duna vize áramlik be az üregekbe. Ezzel Pártunk és Kormányunk mit sem törődött, folytatni akarták a bányászatot és teljesen kiszivattyúzni a karsztvizet. Ebben nemcsak a Nagy Tesvér iránti elkötelezettség (az is lég baj lenne) hajtotta őket, hanem a saját zsebeikbe folyó pénzözön is. A program leállításában Balogh doktornak döntö szerepe volt - Isten áldja meg érte! A riportban erről mind szó van, egy személy nevesítésre is kerül. Érdekes. És borzasztó. Na, ha valaminek, ennek a riportnak a Vérfagyasztó rovatban a helye.