Arcátlanság D. Horváth Gábor 2007. december 20. 00:01 Magyar Nemzet
Most, hogy a kormányoldal sikeresen kizsarolta képviselőiből a parlamenti igent az egészségügy privatizációjára, megindul a propagandagépezet. El kell ugyanis ?adni? az embereknek, hogy miért döntöttek az életüket felforgató változtatásokról, és mik lesznek ezek következményei. A balliberális oldal által formált modern magyar demokráciában természetesen mindig mindent utólag.
Az ilyen első kis agitpropos szórólap a Népszabadság hatvanötödik évfolyamának tegnapi számából esett ki reggel, amely lap tulajdonosi szerkezete szerint kötődik a Gyurcsány vezérelte utódpárthoz. E közpénzből készült szórólap tartalmát pedig nem a szavazást követően, azaz tegnapelőtt szerkeszthették meg, önthették formába és nyomtathatták ki, hanem feltehetőleg annak előtte. S ha ez így van, akkor az ilyen hazárdjátékban bizony nem mindegy, hogy ki tud még a cinkelt lapokról.
"Egy biztosító, több pénztár " - ebben a mondatban foglalható össze az egészségbiztosító rendszerünk új modellje" - áll tehát az alapvetés a szórólap elején, ami, mint tudjuk, szánalmas játék a szavakkal. A kettő között ugyanis a lényegi tartalmi különbség felszívódott, a biztosító és a pénztár kifejezés a koalíciós egyeztetésben rokon értelmű szavakká lényegültek át. A lapunkban is ismertetett külföldi példákból jól látható, hogy a finanszírozó pénztár alapvetően befolyásolja a gyógyítás menetét.
A szórólap ezután gyakori kérdésekre hivatkozva válaszokat ad, amely "párbeszédből" a mellébeszélés és az izzadságszag érződik. De nézzünk néhány példát! "Mi a garancia arra, hogy a magánbefektetők nem alakítják át rövid idő alatt a saját érdekeiknek megfelelően az új rendszert?" - így a kérdés. A válasz: "Az állam jelenléte, sőt döntő szerepe a garancia. Nem jöhet létre olyan pénztár, amelyikben az államnak ne lenne többségi tulajdona. A járulék mértékét és a kötelezően nyújtandó szolgáltatások tartalmát pedig a jövőben is az Országgyűlés határozza meg."
Kezdjük akkor a végéről! Látván a parlament működését, az országgyűlési képviselőkre mint garanciára hivatkozni ilyen fontos kérdésben - ma több mint ízléstelenség. Azután itt az állami többség, vagyis hogy a létrehozandó pénztárakban - amelyek valamilyen gazdasági társaság formáját fogják magukra ölteni - 51-49 százalékban lesz többségben az állam (kft.?, rt.? - szintén nem mindegy!). A gazdasági társaságokról szóló törvény szerint azonban a csupán a nagyobb tulajdonosi hányadra való hivatkozás merő félretájékoztatás. A társasági szerződésben ugyanis rögzíthetik a felek, hogy a tulajdoni hányad eltérhet a szavazati aránytól. De ugyanígy eltéríthető a tulajdoni hányadtól az osztalék aránya is, sőt ugyanitt kiköthető az is, hogy bizonyos kérdésekben vétójoga lehet a kisebbségi tulajdonosnak.
Végül idézzük először az SZDSZ-es Horn Gábor államtitkárt, aki a következő kijelentést tette: (az egészségügy - a szerk.) -egy politikai, állami vezérléssel működő rendszer. Ezért nem működik.. Másodszor pedig Horváth Ágnes minisztert, aki a Beszélőnek ezt mondta: "A mostani modell elvezethet odáig, amit a liberálisok kezdettől javasoltak, tehát hogy tisztán magántulajdonú biztosítók működjenek." Ezeket figyelembe véve vajon nem arcátlanság-e az állami jelenlét garanciájára hivatkozni?
Más. Talán a legkevésbé életszerű választ a következő kérdésre adták a szerkesztők. "Mi történik akkor, ha elégedetlen vagyok a pénztárammal?" "Vagy kikényszerítem, hogy változtasson a működésén, vagy átmegyek egy másik pénztárhoz. (?)" Jelentkezzen, aki látott már olyan hitelt felvevő ügyfelet, aki utána megváltoztatta a bank működését! A kormánykoalíció tagjai mintha nem ebben az országban élnének. De vajon mielőtt belerángattak volna bennünket, nem kellett volna az egészségügyi kísérletezgetést inkább magukon kezdeni?
Országgyűlés: ez a csőd?
Úgy fest, a Gyurcsány-féle médiakormányzás elérte a törvényhozást is. A Ház és az Egészségügyi Minisztérium napok óta nem képes összerakni az egészségbiztosítás új rendjét szabályozó törvényt. A párját ritkító törvényalkotási blamázs a tulajdonképpen szétesett koalíciós "kormányzás" szükségszerű következménye.
A dolgok szokványos rendje szerint egy-egy jogszabály végszavazásakor az országgyűlés apparátusának, a szaktárca jogi apparátusával együttműködve, már rendelkezésére áll a határozatra bocsátott szöveg. Ha a T. Ház elfogadja, akkor csak össze kell állítani a hivatalos átiratot, és letenni a köztársasági elnök asztalára.
Ez a tb-privatizációs törvény esetében nem történt meg. Az MSZP és az SZDSZ képviselői úgy szavazták meg a törvényt, hogy annak valódi, végleges szövegét ők nem ismerték, mert nem ismerhették. Ugyanis a kormánypárti belháborúk következtében óriási kapkodásba fulladt a módosító indítványok tömegének elbírálása, és még december 17-én reggel is szavaztak több tucat indítványról.
A kapkodás megbosszulta magát. Most kibogozhatatlan, hogy mit is tartalmaz az a törvény, amelynek következtében a magyar állampolgárokat néhány, egyelőre meg nem nevezett pénzintézet adófizetőjévé degradálják, cserébe a majdani betegségeik csökevényes ellátásért.
A "Köztársaság hősei", a pénz utáni mohó vágyukban, összehoztak egy törvényt, amelynek szövege csak több heti munkával állapítható meg - a végszavazás után! Ha valaki egy ügyvédi irodában hasonló hibát követ el, azonnal elküldik a pályáról.
Ez a parlamentáris demokrácia csődje.
Ennek az országgyűlésnek nincsen morális alapja a további működésre.