Csendes volt az éjszaka a Kossuth téren 2007-02-04 11:13 HírTv
Az éjszaka nem történt rendbontás a Kossuth téren és környékén - közölte a rendőrség ügyeletese. A fővárosi téren csak néhány rendőr látható az újra felállított kettős kordon mögött. Reggel nem voltak demonstrálók a Parlament előtt.
A Kossuth téri eseményekkel kapcsolatban tizennégy embert állított eddig elő a rendőrség. Egy embert még péntek éjszaka, amikor megpróbált átmászni a vasfüggönyön. Szombat estig további 13 embert állítottak elő, közülük kettőt garázdaság miatt őrizetbe vettek. Tíz ember ellen rendzavarás miatt indítottak eljárást, ők szabadlábon védekezhetnek.
Lánczi a kordonbontásról
A Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének igazgatója szerint a fideszes képviselők kordonbontását nem jogi, hanem erkölcsi szempontból kell vizsgálni. A filozófus az InfoRádióban úgy fogalmazott: a Fidesz tette szimbolikus értékű, és szó sincs arról, hogy szembemenne a békés politizálással.
Lánczi András emlékeztetett arra, hogy a polgári engedetlenség mindig a fennálló törvényekkel szemben próbál érvényesíteni valamit, és mindig egy magasabb törvényre hivatkozik. A polgári engedetlenségben résztvevők úgy gondolják, hogy a hatályos törvényeken túl van még valami: a politika és az erkölcs összekapcsolása - tette hozzá.
Az egyetemi tanár szerint a Kossuth téri kordonbontás nem jogi, hanem politikai probléma. Inkább morálfilozófusokat, politikaelmélettel foglalkozó szakembereket kellene megkérdezni, mintsem jogászokhoz - vélekedett.
(hírTV, inforadio.hu, radio.hu)