Nehezen gyógyuló kitüntetés Szőcs Zoltán Magyar Fórum 2006. december 21.
Mondja a szakember a tévében, hogy az elmúlt 500 év legmelegebb európai ősze az idei. Más országok nevében nem tudok nyilatkozni, de van valami nagyon magyaros ebben a 16 fokos decemberben, hiszen rendszert váltott nemzeti létünket áthatják a képtelenebbnél képtelenebb ellent-mondások. Én az egészet úgy élem át, hogy december sem akar kilógni nemzeti antinómiáink sorából: hazafias az idei advent.
A jó Boross Péter például - aki a nemzeti konzervativizmus alapköve, és aki nem véletlenül Péter, mert Róma első püspökével abban is rokon, hogy jó füle van a kakasszó meghallására -, elmagyarázta a tévériporternek, hogy ő bizony meghajol az árpádsávos lobogó előtt, Rákóczi és a kurucok szabadságharcos zászlaja előtt, de - és erre nagyon tessenek figyelni, mert mindig van egy de - a politikai nagygyűléseken nem szívesen látja. Ez bizony ellentmondás. Őt hallgatva úgy tűnik, a tiszteletre méltó, árpádsávos lobogó a nagygyűlés helyszínére vive rejtélyes politikai átlényegülésen esik át: elveszítve tiszteletre méltóságát, hirtelen gyűlöletessé, üldözendő, tiltott entitássá válik. Olyan ez, mint a misében a consecratio, csak Istenhez semmi köze.
Lehet viszont némi köze az idei október 23.-a eseményeihez, melyeknek ellentmondásossága már a cirkuszi komikum szintjén nyilvánul meg. Mást sem láttam heteken át a tévében, csak tüntető pesti tömegeket, utcai harcot, füstöt, rohanást. Na már most, ha ez a felvétel történetesen 1956-os archív anyag, akkor hős magyar hazafiakat látunk, akiket csodál a világ, akikre büszke a nemzet, és akiknek bátor példáját ma is tanítja a tanító, bámulja a művész, dicséri a szpíker. Ha viszont napi híranyagról van szó, antidemokratikus, törvénytelen, utcai csőcselékké válik a csoport, amelyre ráeresztik a kommandósokat, akiket elítél a tanár, akiket nem örökít meg a művész és gyaláz a szpíker. A nyomtatott sajtó képszerkesztőinek nem kis fejfájást okoz a képaláírás szövege, ha például a Szabadság téri szovjet emlékművet éppen bontó fiatalokról készült képről van szó: az lehet a hős, '56-os pesti srácok példát mutató bátorsága, és lehet - ha most ősszel készült - olyan rendérségi anyag, amely az utcai rendbontók beazonosításában és méltó megbüntetésében játszik szerepet. A dolog ellentmondásosságát csak növeli, hogy ugyanaz a Gyurcsány térdepel le barokkos gesztussal az ötvenhatosok emlékműve elé, aki lövet a mai tüntetőkre még akkor is, ha nevesen az egykori pesti srác (hős) ugyanaz a tüntető (csőcselék), akire vadásznak Gergényi lovasai.
Dénes János barátom esete nagyon ide illő példa. Mint a magyar forradalom legendás hősét, az 50. évforduló alkalmából, most október 23.-án négy különböző szervezet (hazaiak és külföldiek), négy különböző helyszínen, négy kitüntetésben részesítette. Az utolsót a Zeneakadémián vette át, innen - táskájában a négy, '56-ért kapott kitüntetéssel, oldalán feleségével -a Magyarok Házába sietett az idős ünnepelt, mert ott is vártak rá. Az Astoriánál már háború volt, és Dénes János kapott egy akkora gumilövedéket a hasába, hogy még egy hét múlva is vérzett. Azóta is dicsekszik: nem négy, hanem öt kitüntetést adtak át neki a forradalom ünnepén, és az ötödikre a legbüszkébb, arra, amit Gyurcsánytól kapott, és ami nagyon nehezen gyógyul. Persze én is csak dohogok, dohogok, csak az ellentmondásokat veszem észre, a kézzel fogható eredményeket nem. Pedig vannak ám azok is a koalíciós kormány sikerlistáján. Erre egyik reggel jöttem rá, amikor a zsúfolt Combinón egy férfi nagy hangerővel magyarázta barátjának, hogy igenis igazságos és helyénvaló a dolgozó nyugdíjasok jó megadóztatása, vagy a nyugdíj befagyasztása, amíg dolgoznak, mert az tűrhetetlen, hogy két helyről markolják fel a zsozsót! Úgy könnyű megélni, csakhogy ezt nem szabad engedni! Mert igazságtalan. -Te talán két helyről kapsz fizetést? - harsogta szét szónoki kérdését a 6-os villamos már reggel kapatos utasa. Azt hiszem, az ilyenekre építhet Gyurcsány, aki elmondhatja magáról és dicső kormányáról, hogy sikerült megosztaniuk és egymás ellen kijátszaniuk a magyar társadalom különféle rétegeit.
Bár lehet, hogy Gyurcsány elvtárs családi körben, az Apró-villa meghitt magányában ezt nem rétegnek, hanem osztálynak mondja, és a villamoson háborgó agyatlant osztályharcosnak.
Emlékeztetnék rá, volt már ilyen, és azt is túléltük.
