A sortűzre emlékeztek: Kádár bűnét semmi nem igazolhatja 2006. december 9. 11:42 MTI - fidesz.hu
Sólyom László különösen fájónak nevezte, hogy a forradalom évfordulóján "a külföldön legismertebb magyar politikusok egyike" azt tudatta a világgal, hogy a pufajkások csak a törvényes rendet védték.
1956 öröksége azért súlyos, mert saját életünkkel szembesít - mondta a köztársasági elnök Salgótarjánban a december 8-i sortűz 50. évfordulóján tartott városi gyásznapon. '56-ra nem lehet úgy emlékezni, hogy ne emlékeznénk egyszersmind a Kádár-korszak hosszú éveire - jelentette ki Sólyom László.
Hozzátette: 1956 nem tűri a kétértelműséget, ezért nem lehet viszonylagossá tenni az elhatárolást. "Ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy nincs folyamatosság a Kádár-rendszer és mostani, demokratikus jogállamunk között". Sólyom László beszédében kitért rá: nem tudhatjuk, hogy Kádár számára az emberéletek sokaságának kioltása közömbös eszköz volt-e hatalma megszilárdítása érdekében, hogy viaskodott-e azok árnyával, akiket számolatlanul legéppuskáztatott, de nincs semmilyen körülmény, érv, szempont, ami ezt az iszonyú bűnt igazolhatná. A magyar nép számára az összefogás és a szolidaritás élménye volt a forradalom nagy ajándéka. Ezt kellett megtörnie Kádárnak; megtörte, és nem is állt helyre azóta sem - mondta az államfő.
Sólyom László különösen fájónak nevezte, hogy a forradalom 50. évfordulóján "a külföldön legismertebb magyar politikusok egyike" azt tudatta a világgal, hogy a pufajkások csak a törvényes rendet védték. Nem lehet erről a nyilatkozatról hallgatni, nehogy beleegyezésnek tűnjön - tette hozzá.Kijelentette: azt az úgynevezett törvényes rendet, amely még saját jogszabályai szerint is törvénytelenül működött, a forradalom, és mai rendszerünk szemszögéből csakis elítélni és elvetni lehet.
A salgótarjáni önkormányzat és a Pofosz Nógrád megyei szervezete által szervezett városi gyásznapon mintegy ezer emlékező előtt beszédet mondott Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, és Székyné Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere is.
Schmidt Mária felidézte: a munkástanácsok két letartóztatott tagjának szabadon bocsátását, a szovjet csapatok kivonását és a Kádár-kormány lemondását követelő, folyamatosan érkező mintegy négyezer fős tömeget csapdába csalták 1956. december 8-án Salgótarjánban. A szovjet városparancsnokság egy-egy tankot állíttatott ágyúval, géppuskával a főkapitányság épületének két végéhez, két szakasz szovjet katonát és mintegy 40 karhatalmistát rendelve melléjük. A mellékutcákat pedig lezárták, hogy a tüntetésen részt vevők ne tudjanak elmenekülni. Két sortűz dördült el.
Schmidt Mária elmondta: az első sorozat után olyan sok volt a halott, hogy a fegyvertelen tömeg fejvesztve menekülni kezdett. A tárcserék után leadott második sortűz már a földön fekvőket, illetve a menekülőket találta el. A helyszínen és a kórházban 46 ember halt meg, a többi, majdnem 100 áldozat beazonosítása máig várat magára.
Székyné Sztrémi Melinda polgármester arról beszélt, hogy Salgótarján 50 éve a félelem városa lett. Úgy fogalmazott: az ártatlan áldozatok mártírhalála kötelez, hogy merjünk egymás szemébe nézni, legyünk képesek együtt emlékezni, mert nem hovatartozás szerint, hanem emberként emlékezünk a 10 éves kisfiúra, a 18 éves egyetemistára, a 20 éves fiatalasszonyra, a 45 éves családapára.
A rendezvényt megelőzően külön emlékezett az SZDSZ helyi szervezete a sortűz áldozataira; a szabad demokraták ezzel jelezték, hogy nem vállalnak közösséget Schmidt Máriával, akit a város vezetői kértek fel emlékező beszéd megtartására.
Akikért a gyertyák gyúlnak
1956. december nyolcadikán a tömegbe lőttek a salgótarjáni karhatalmisták. A Karancs aljában fekvő városban több tucat ember vesztette életét.
Negyvenhatan vesztették életüket a sortűzben
Miután az 1956-os forradalmat és szabadságharcot a szovjet csapatok vérbefolytották, a hatalom néhány hétig várt a megtorlással, hogy megszilárdíthassa pozícióit. November a lassú konszolidáció időszaka volt Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében: a karhatalom időlegesen elismerte az újonnan alakult Munkástanácsokat, sőt néhányat vezetőik közül át is vettek a pártvezetés soraiba, hogy a tömegeket lecsillapítsák. December negyedikén Budapesten a Kádár-rendszer követői szimpátiatüntetést tartottak, amit az utcán sétálók fújolással és kődobálással zavartak meg. A karhatalmisták a járókelők közé lőttek. A Nyugati-pályaudvari vérengzés jó okot szolgáltatott a pártapparátusnak, hogy megkezdje a tisztogatásokat. Így történt ez Salgótarjánban is.
A hitelesnek tekinthető források tanúbizonysága szerint december nyolcadikán a hajnali órákban ÁVH-s és szovjet egységek letartóztatták Gál Lajos és Viczián Tamás munkástanácsi vezetőket - az utóbbit az ismeretlen helyen bújkáló Kelemen Károly helyett "prezentálták". Ez váltotta ki azt a felháborodást a városban, ami a tragikus eseményekhez vezetett. A letartóztatások hírére üveggyári, vasgyári munkások, bányászok és a hozzájuk csatlakozók a salgótarjáni rendőrkapitányság, valamint a megyei tanács elé vonultak, és követelték a letartóztatottak szabadon bocsátását. Az első lövések valószínűleg a pufajkások felől érkeztek figyelmeztető céllal, a karhatalmisták a tömeg feje fölé lőttek.
Ezután a források és a szemtanúk szerint az egyik üveggyári munkás, a tömegben álló Ferencz István egy ártalmatlan gyakorló hanggránátot robbantott fel, erre a nyilvánvalóan feszült karhatalmisták, rendőrök, és szovjet katonák, valamint a Vörös Hadsereg jelenlévő két tankjának géppuskásai tüzelni kezdtek. A tömegben kitört a pánik, egyesek viszonozták a tüzet, de a többség futásnak eredt. Egy szemtanú szerint "vérző testekkel volt tele az utca".
Néhány nappal később a kiadott kommunista közleményben már az áll, hogy ellenforradalmi provokátorok gránáttámadást intéztek a karhatalmisták és baráti szovjet katonák ellen, és tudatosan provokálták a fegyvereseket. Az Országos Rendőrfőkapitányság helyszíni szemléjén azonban egyértelmuen megállapították, hogy a tüntetők nem lőttek az egyenruhásokra, akik viszont sortüzet adtak le a tömegre. Az ezzel kapcsolatos jegyzőkönyveket titkosították, a megállapításokat elhallgatták.
Összesen mintegy negyvenhat személyről tudunk, akik a sortűzben vesztették életüket, bár egyes források százharminc, vagy annál is több halottról beszélnek, a sebesültek száma pedig száznegyven és százötven közé tehető. A későbbi perekben Ferencz István tizenkét évi börtönbüntetést kapott, és 1963-ban közkegyelemmel szabadult. Rajta kívül még mintegy húsz embert halálra ítéltek, de az ítéletekből - Nógrád megyében - egyet sem hajtottak végre, ugyanis az elítéltek többsége ekkor már külföldre menekült.
A salgótarjáni sortűz és annak hozadéka fordulópont a kommunizmus utáni büntetőperek történetében: az úgynevezett "sortűzperben" 1997-ben a magyar legfelsőbb Bíróság ítélete kimondta, hogy a nemzetközi jog duerva megsértésével elkövetett bűncselekmények háborús bűntettek, soha nem évülnek el, elkövetőik bármikor felelősségre vonhatóak. Ennek ellenére a bizonyítékok hiánya miatt a salgótarjáni sortűz miatt indított eljárásokban összesen egyetlen elmarasztaló ítélet született: egy volt karhatalmistát felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek.
Bűnösök és áldozatok Bayer Zsolt 2006. december 8. 0:02 Magyar Nemzet
Marosán szólt előre. November 4. után bejelentette: Mostantól lövünk! És lőttek. Salgótarjánban is. Munkások, egyszerű emberek maradtak fekve az utca kövén. Salgótarjánban is, másutt is. Ilyen a kommunista, ha nyeregben érzi magát. Lő. Üt. Ver. És nagyon meg van közben sértődve.
Ma, a salgótarjáni sortűz évfordulóján legyen ez az áthallásos mondat: ilyen a kommunista, ha nyeregben érzi magát. Legyen ez az üzenet. Sajnos van mit üzenni. Hiába telt el már tizenhat esztendő. Hiszen eltelt. S mintha csak azért telt volna el, hogy egyre többen egyre gyakrabban úgy érezzük: mintha számos vonatkozásban ugyanolyan lenne az életünk. Mintha a salgótarjáni sortűz áldozatai előtt csak muszájból hajtanának fejet egyesek. Fogcsikorgatva, s legbelül, titokban, egészen mást gondolva.
Salgótarján az utóbbi tizenhat esztendőben mindig balra szavazott. Az idén megtört a jég. Sokféle tényező együttes hatására most jobboldali polgármestere van Salgótarjánnak. A Szabad Demokraták Szövetsége nevű pártalakulat salgótarjáni szervezete elérkezettnek látta az időt, hogy támadásba lendüljön. Mivel a sortűz áldozatainak emlékére rendezett ünnepségre a polgármester meghívta Schmidt Mária történészt, a Terror Háza Múzeum főigazgatóját, az SZDSZ helyi szervezete bejelentette, nem megy el az ünnepségre. Mert nem mutatkoznak együtt Schmidt Máriával.
Nem fogok bele annak taglalásába, hogy ugyan vajon mi bűne lehet Schmidt Máriának. Két okból sem. Egyrészt, mert nincsen semmi bűne, másrészt, mert felesleges. Egy Tvzetzan Todorov nevű, Franciaországban élő filozófus már remekül megírta, milyen az, amikor a "liberális" megmondóemberek rászállnak valakire. Olyan az éppen, mint amikor a hiénafalka kinézi magának az áldozatot. Attól fogva nem tágít. Ezek a mi hiénáink (SZDSZ) már régen kinézték maguknak Schmidt Máriát. Most pedig, hogy a salgótarjáni sortűz áldozatainak emlékére rendezett ünnepségre az új, fideszes polgármester meghívta a történész asszonyt, úgy érzi a hiénafalka, hogy kétfelé vicsoroghat egyszerre: Schmidt Máriára és az új polgármesterre. A harmadik vicsorgás pedig a salgótarjáni sortűz áldozatainak jut. Hiszen ezeket a hiénákat soha nem zavarta, hogy kicsodákkal kötöttek koalíciót. Kicsodákkal, miféle alakokkal ülnek közös csónakban 1994 óta. Ezeket csak Schmidt Mária zavarja. Aki létrehozta a Terror Háza Múzeumot. A világ egyik legjobb, legszínvonalasabb múzeumát ?- de ez a kevésbé fontos. A Terror Háza Múzeum legnagyobb érdeme, hogy ne mondjam, küldetése önmagában lehetetlenné teszi a felejtést. Azt, hogy feledésbe merüljön a huszadik század másik iszonyata, emberirtása, holokausztja: a kommunista terror. A hiénák, valamint szövetségeseik, a kommunista terror egykori résztvevői, továbbá szellemi, lelki örököseik ezért haragszanak. Ők a felejtésben érdekeltek. Ők csak az egyik emlékezet fenntartásában érdekeltek.
Tudják, mit ír Todorov? Azt írja, hogy a náci bűnök elkövetői mindig helyeselni fogják, hogy a nácizmust összevessék a kommunizmussal, hiszen akkor bűneik nem lesznek többé egyediek és kivételesek. S a kommunizmus áldozatai is helyeselni fogják ezt, mert akkor végre az ő szenvedéseik is méltók lesznek az emlékezetre és a sajnálatra. Ezzel szemben a nácizmus áldozatai tiltakozni fognak az összehasonlítás ellen, mert akkor az ő szenvedéseik elveszítik kivételességüket, egyediségüket. S ugyanígy fognak tiltakozni a kommunizmus bűnösei is, mert bűneik végre a valós megítélés alá esnek az összehasonlítás által.
Nos, tessék kicsit eltöprengeni, ki hol áll ma. Talán egyszerűbb lesz megfejteni, mi miért történik. Talán még azt is, miért gyűlölik a hiénák Schmidt Máriát. Is. S hogy miért nem számítanak egyáltalán a salgótarjáni sortűz áldozatai. Sem.
